A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

GYÓGYÍTÓ LEVESEK I. - HAGYJ MA!

2019. január 17., csütörtök



Köszi a kérdést, én jól vagyok, körbenézek viszont sok a beteg. Újak és olyanok is akik már tavalyról áthozták. Tudom tél van, a zomberek dolgoznak betegen, a ziskolákban és a zoviban is taknyanyála egybefolyik mindenkiével, nincs megállás, pedig jeleznek a testek. Hahó, beteg vagyok, állj le - csak nem hallják a gazdák. A leállás régimódban minimum 48 óra, ágymeleg, ágynyugalom. Könnyű és kevés étel, hogy a testünket működtető összes sejtünk, ezt a csodálatos űrhajót, minden alkatrészével a gyógyulásra tudja összpontosítani. Az ilyen vízszintes taknyos-nyálas, köhögős, torok- és fejfájós ágynyugalmas nyavalyák elengedéséhez, vagyis elűzéséhez jöjjön az év első gyógyító levese:

HOZZÁ: 2 evőkanál olíva olaj, 3 fej fokhagyma, 2 evőkanál vaj (vagy kókuszzsír, ghee, vagyamitakartok, 1 nagy vöröshagyma, 6-8 mogyoróhagyma, 2 evőkanál friss, reszelt gyömbér, 12 gerezd nyers fokhagyma, 6 dl csirke leves, 4-5 dl kókusztej, korianderzöld, citromlé

A sütőt 165 fokra melegítem, az egész fokhagymákat hideg vízzel leöblítem, sütőpapírral letakart kis sütőlemezre teszem, meglocsolom az olívaolajjal és kb 30-35 perc alatt átsütöm. (akkor már jó is, ha megnyomva érezzük, hogy a belső fokhagymahús puha). Ha kissé kihűlt, egyszerűen kinyomjuk egy kis edénybe és félretesszük. A vajon az apróra vágott hagymákat (a mogyoróhagyma nélkül is tökéletes lesz, flancoltam na :)) átpirítom anélkül, hogy különösebben megbarnulnának, hozzáadom a gyömbért és a frissen reszelt, vagy nagyon apróra vágott fokhagyma gerezdeket is. Most adom hozzá a a sült fokhagymakrémem és felöntöm a csirkelevessel (ez lehet akármilyen erőleves, csontleves, tyúk-, marha-, zöldségleves is), kb. 5-8 percig lassú forralással főzöm, kevergetem.  Botmixerrel pürésítem, majd jöhet a kókusztej, újabb egybeforralás következik. Ezután a levest sűrű szitán átszűröm, egy merőkanállal átpasszírozom. A selymes és illatos levest felforrósítom, korianderzölddel, citromlével lágyítom. Mindenki gyógyuljon meg!


2 HÓGOLYÓ BOURSIN

2018. március 19., hétfő


Szép lassan, ahogy halad az idő (ami viszont gyorsul, az tuti), egyre világosabban látom ok-okozat összefüggéseit és ez igaz pl. a tejtermékek feldolgozási láncára is. Tehenem ugyan még nincs, de azt megállapítom, hogy itt is érvényes amit már sokszor említettem pl. tésztafélék készítésénél is. Azért leírom mégegyszer. Ha valami nagyon elterjed a világban, annak populáris tényezője az egyszerűségében rejlik. Ezért bátorítok mindenkit arra, hogy tartsa életben magában azt a kisgyereket, aki nem agyal azon, hogy vajon képes-e arra, hogy pl. sajtot készítsen vagy tésztát gyúrjon vagy úgy egyébként bármi egyébbe belefogjon. Hagyjuk játszani a gyereket és ne szóljunk rá, innen fentről az agyunkból. Jó dolgok születnek így. 

HOZZÁ: 2 l teljes tej, 4-5 evőkanál átszűrt citromlé, 1 teáskanál só
BOURSIN: 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj
smink: durvára őrölt bors, füstölt sópelyhek, ehető és szárított virágszirmok 
és a továbbiakban minden más ami otthon fellelhető, úgymint durvára tört dió, fenyőmag, mandula vagy apróra vágott aszalt gyümölcsök, egyéb fűszerek, őrölt paprikák, friss tavaszi zöld levelek, csírák, satöbbi, satöbbi, satöbbi - hangulattól és körítéstől függően...
A tejet vastagabb aljú lábasban, fa spatulával gyakran kevergetve, közepes hőmérsékleten felforraltam, majd evőkanalanként hozzákevertem az átszűrt citromlevet. Csodás pillanat amikor a sav hatására, elemeire bomlik a T -E- J. Még 1-2 percig közepes hőmérsékleten hagyom forrni, a tetején úszik a túró, az alja zöldes, opálos folyadék, a savó. Van egy szép, babapopsikhoz sosem használt pelenkám, azt beleterítem egy szűrőbe, alá egy másik lábast teszek, majd a keveréket átszűröm. A fokhagymagerezdeket az olívaolajjal, mozsárban összedolgozom. A fennmaradó darabos túrót és a sót, késes aprítóban krémesre mixelem, majd a Boursin esetében a fokhagymás krémmel is jól elkeverem. Megfelezve, két hógolyót gyúrok és az egyiket borsban, a másikat a sós virágszirmokban meghempergetem. 
2 db, 15 dkg-os krémsajtgolyóm lett, ami hűtőben kb. 1 hétig eláll. A visszamaradt tejsavót most kivételesen kevés, frissen facsart narancslével elkeverve hajmosás után öblítőnek használtam el, más esetekben teljesen jó liszttel, élesztővel vagy szódabikarbónával kevert kenyerekhez vagy angolos pogácsákhoz is. Vagy a mascarpone izgalmasabban hangzik?



Végülis olyan gyorsan készen lett, hogy rögtön ezután bekevertem egy egyszerű kelt tésztát is, hogy legyen mire kenni majd a sajtot, még ropogós, melegen. Nem bánok semmit sem.




Az idei ősz legjobb tésztája. Legjobb kacsája. Legjobb mártása. Eddig.

2016. november 14., hétfő



Legalább tíz napja készülök a sütőtök parféra. Már annyi mindent kitaláltam hozzá. Kóstolgattam alapanyagokat, kigondoltam ezt-azt. Ízeket és színeket párosítottam, textúrákat próbálgattam. Átnéztem a parfé történetét, országonként a készítés módját és vettem egy kisebb fagyigépet is. Viszont a sütőtökpürét azt bizony megint elhasználtam. Ezt a kis kitérőt különben egyáltalán nem bántam meg, sőt. Annyira tökéletesen őszi és annyira finoman megfogant íz lett, hogy ezt mindenki készítse el, aki ujjongani akar és elkápráztatni szeretne. Vagy egyszerűen csak éhes és kevés ideje van (kb. 20 perc alatt kész). Igazán nem tudom milyen nevet adhatnék neki magyarul, az angol viszont már megszületett , egyszerűen ez a Dumpkin noodle -------> akinek van ötlete a fordításra, írja meg. 

HOZZÁ: 30 dkg kacsacomb hús (vagy bőr nélküli kacsamell) vékony csíkokra vágva, 1 evőkanál olíva olaj, 2 gerezd összetört fokhagyma, só, bors, 3-4 evőkanál juharszirup (helyettesíthető 3 evőkanál méz és 1 teáskanál frissen lefőtt kávé keverékével), 1 teáskanál reszelt gyömbér, 1 mokkáskanál csili paszta, 1 mokkáskanál ázsiai citromfű paszta (ha nincs, akkor sincs világvége), 3-4 evőkanál szójaszósz, 3 dl sütőtökpüré, 25 dkg ázsiai tojásos tészta (vagy rizstészta) 
A sütőtökpüré már tegnap elkészült (A tököt egyben sütöm, majd magozom, húsát pürésítem, szitán áttöröm és általában 2-3 dl adagokban fagyasztom, vagy rögtön frissen használom). A tésztát épphogy felforrt sós vízbe tettem. Nem szükséges főzni, fedő alatt 5 perc alatt megpuhult, leszűrtem, félretettem. Felforrósítottam egy serpenyőt, beleöntöttem a főző olívaolajat (nyilván jó hozzá a hagyományos étolaj, mogyoróolaj, kókuszzsír, kacsazsír is). A szobahőmérsékletű kacsahúst vékony csíkokra vágtam és a serpenyőbe tettem. A hőmérsékletet visszavettem közepesre és a húst hagytam átsülni az egyik oldalán, anélkül, hogy kevergettem volna. Amikor átsült (kb. 3 perc), megfordítottam ugyanez jött a másik oldalon. Ezután sóztam, borsoztam, hozzáadtam a fokhagymát, gyömbért, citromfüvet, juharszirupot és csilit. (közben már lehet keverni, a húsban lévő víz ennyi idő alatt már elpárolgott illetve a körbepirítás miatt a hús belsejében maradt) Amikor a juharszirup kissé karamellizálódott a húson, hozzákevertem a szójaszószt is, majd félrehúzva a forró lapról (elektromos lapon főzök, jobb lenne a valódi tűz és a wok, de az nem volt) a kacsahúst áttettem egy másik edénybe. A visszamaradt fűszeres pecsenyeléhez kevertem a sütőtökpürét és összeforraltam. Most jön, ami mindig: kóstolok, ízlelek, igazítom az ízeket az elképzelésemhez, ízlésemhez. + só, + juharszirup, még egy kis gyömbér vagy csili? Törekszem a harmóniára. Érezni és hagyni magunkat kicsit az érzékeinkre bízni. Végül a leszűrt tésztát a sütőtök jus-höz (zsü) kevertem, tetejére a forró kacsát tettem. Igazán mennyei! Tökéletesen passzol hozzá még friss korianderzöld, spenót-, vagy mángoldlevél, forrázott kínai kel, pirított bordáskel is. 

Mostanában írok variációs lehetőségeket arra az esetre is, ha valamelyik alapanyag nem lenne kéznél. Kérdezősködtem kicsit, mi az ami eltántorítja az embereket a főzéstől, mit éreznek pl. akadálynak, szakácskönyvet, magazinokat olvasgatva. Meglepő, hogy micsoda gátakat képes emelni, ha egy-egy recept akár egyetlen (valójában lényegtelen) hozzávalója hiányzik, esetleg a sütéshez megadott edények, vagy azok méretei nem állnak rendelkezésre. Ennyi elegendő is ahhoz, hogy aláássa az önbizalmat, kísérletezőkedvet és inkább letegyenek új receptek kipróbálásáról és visszatérjenek a megszokott és bevált ételekhez, vagy rendeljenek egy pizzát. Pedig egyedivé, lényünk részévé egy elkészült étel azoktól az apró gondolatoktól is válik, amiben eltérünk attól, ahogyan mások elkészítik. Hatalmas szabadság van ebben.


NYÁR - GRILL - EPER

2016. június 7., kedd



Most van itt az igazi eper ideje! Jöhet minden mennyiségben, gazolás közben szájbakapkodva vagy csirkemarinádként a grillhez. A mi kis szamócáink észrevétlen vertek tanyát pár év alatt a fűszerkert szélén és idén a gusztustalan, zombinyálkás ostoba csigák is nagylelkűen megkegyelmeztek nekünk és a szamiknak. Ha már nyár akkor persze grill is, csirkeszárnnyal, ragacsos kezekkel, barátokkal, ideje megnyitni a szezont. Ezennel meg is nyitom. 

HOZZÁ: 16 db tisztított, szárnyvégeitől megszabadított, szobahőmérsékletű csirkeszárny, só
BBQ marinádhoz: 60 dkg inkább apró szemű, érett, friss eper, 2 evőkanál kókuszolaj, 2 evőkanál nádcukor, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 zöldcitrom leve, ½ teáskanál só, ½ teáskanál őrölt chilipehely
Avokádós mártogatóhoz: 1 érett avokádó, 1 evőkanál natúr joghurt, 1 gerezd fokhagyma, összezúzva, 1 zöldcitrom leve, 1 evőkanál olívaolaj, 10 dkg morzsolható kéksajt, só+bors, a tálaláshoz kis csokor apróra vágott korianderzöld

 A sütőt előmelegítem 190 fokra, a csirkeszárnyakat sózom, egymás mellé fektetem egy kiolajozott tepsiben, 30 perc alatt elősütöm.  Közben a BBQ marinádhoz egy kisebb lábasba teszem a tiszta epret, a kókuszolajat, a nádcukrot, az összezúzott fokhagymát, a zöldcitrom levét, a sót és a chilipelyhet. Botmixerrel pürésítem és 15 perc alatt sűrű sziruppá főzöm.  Az elősütött forró csirkeszárnyakat megforgatom az epres marinádban, ezután a grillen, vaslapon vagy visszafektetve a tepsire további 20 perc alatt készre sütöm.  Az avokádós mártogatóhoz az avokádó húsát pürésítem a joghurttal,  fokhagymával, zöldcitrom lével, olívaolajjal és 1 teáskanálnyi híján az összes kéksajttal. Sózom, borsozom, majd kisebb tálba áttéve, a félretett kéksajtmorzsával díszítem.  A ragacsosra sült, szirupos csirkét megszórom a korianderzölddel, az avokádó dipet mellé adom tunkolni. 



1 főre kb 4-6 csirkeszárnyat szoktam számolni, persze sosem elég /hajjaj a matek sosem volt az erősségem/.



Az egyszerűség kedvéért

2016. március 31., csütörtök


Ha akad otthon 4-5 közepes vöröshagyma, 1 ág rozmaring, 2-3 gerezd fokhagyma, kevés olívaolaj, tengeri só, frissen őrölt bors, sütőpapír, sütő 180 fokkal, 40 percnyi idő, akkor azt mondom ez az amit mindenki próbáljon ki, aki szépet szeretne látni és finomat kóstolni. Krémleves, szendvics, saláta, zöldségpüré ékszere. A hagymák két végét levágtam, héjastúl 2-3 cmes karikákra vágtam, kevés olívaolajat locsoltam rá, sóztam, borsoztam, rozmaringágat fektettem rá és megsütöttem, fotóztam, megettük (csak a belső puha részt).


Egy marék ez+az mennybemenetele

2015. szeptember 20., vasárnap

Esik az eső, zölden tombol még a kert. Találtam leszedésre könyörgő almákat, felszedésre imádkozó diókat, egy csokor nagyotmondó legényfogó rózsát és egy marék friss színes mángoldot. A sikítozó zöldfűszerekre rá se mertem nézni. A birsalma még készülődik, a Spanyolcsiga Armada kajánul tobzódik a paradicsomi állapotokban. Na, mi legyen a mángolddal? Ha-haaa, találok a hűtőben egy marék oliviabogyót és ugyanannyi pirított fenyőmagot is. A mángoldot leöblítem, apróra vágom, meg egy nagy fokhagymagerezdet is hozzá, az oliviabogyót magozom, csíkokra szelem, vagy egy deci oliviaolajat is hozzáöntök - gyümölcsös ízű, női fajtából -, a pirított fenyőmag sem marad ki, mind mehet bele abba a kiflibe* aminek testét gyorsan összegyúrom. Húúú, mi lesz ebből...

... aztán kisütött a nap. 
*185 fokon sütöm, hogy az ez+azok ne égjenek meg.   oliviabogyó, oliviaolaj = olívabogyó, olívaolaj