Nem hiszem, hogy valaha is lesz olyan felfedezésem, amiben valóban az igazán legelső leszek. Mondjuk ettől a ténytől még nyugodtan alszom, de gyakran elgondolkodom ismeretlen feltalálók furcsa, kicsi és hasznos, az egész világon funkcionáló tárgyain, mint pl. a tubuslyukasztó, ami a tubushoz tartozó kupak hátulján van kialakítva. Én már úgy születtem bele a családba, hogy a gyerekszobám ajtaján volt egy világháborús lőtt seb. Luk a nagy faajtón. Vicces volt, hogy egy ajtószínűre mázolt pezsgős parafadugóval volt betömve. Több célt is szolgált. Egyrészt szüleim, nagy-, és dédszüleim kukucskáltak át rajta, alszik-e a gyerek, felébredt már a gyerek, levetkőzött-e már megint meztelenre a gyerek a kiságyban, vagy kis ujjacskáival újabb lukakat fúr-e a falba - talán mészhiányom lehetett - és így tovább. Másrészt első, igazán nagy felfedezésem is ennek a luknak köszönhetem és ezen már az a tény sem változtat, hogy előttem legalább 1000 évvel már feltalálták, mert ezt akkor és még az ezt követő legalább tíz évben sem tudtam. És amit nem tudunk az nincs is, ugye. 9 éves vagyok. Túl a gyerekszobán apró, ablaktalan beugró, cipősszekrény tükörrel és az ajtóval szemben egy üres fal. A gyerekszobában a túlsó falon, szemben az ajtóval pedig hatalmas ablak, kilátással a szemközti klinkertéglás házra, a Bajcsy túloldalán. A kis sötét beugróban pedig, a parafadugót az ajtóból kivéve, különösen a délutáni, napos, tiszta időben, fordítottan vetített kép a szemközti házról. Ezzel sokat játszottam. A kép nem volt éles, nem volt túl nagy sem és nem is értettem, hogy miért fejjel lefelé látom, meg egyáltalán hogy kerül az oda. Dédmama szemüvegét a luk elé téve, viszont élesedtek kontúrjai. Lelkesen mutogattam mindenkinek a családban, csütörtökönként és péntekenként a távolabbi rokonságnak, szombatonként az öreg látogatóknak is, de valahogy csak engem feszített titokban, hogy ez valami tényleg csodálatos és csak a mi lakásunkban látható egyedül a világon, ráadásul én fedeztem fel. Büszke voltam magamra, na. A camera obscura felfedezése azonban számomra egész másról is szólt. Ott a sötét kis előszobában erős lökést kapott az a mai napig és remélem még sokáig velem lévő hajtóerő, amit egyszerűen csak kíváncsiságnak hívunk. Ami kedvet ad például ahhoz, hogy kipróbáljam a mascarpone készítést itthon.
HOZZÁ: 1 liter házi tejszín, 3 evőkanál kezeletlen citrom átszűrt leve.
A tejszínt - gyakran kevergetve spatulával -, vízgőz felett, negyedórát hagytam kifutásközeli hőfokon (akinek van, használjon termométert és tartsa a meleg tejszínt 87 fokon). Ekkor hozzákevertem az átszűrt citromlevet és további folyamatos kevergetés mellett folytattam a gőz feletti forróntartást, amíg a tejszín masszívabb krémmé sűrűsödött. A gőzről levéve, hagytam félórát hűlni/pihenni. Egy sűrű szitába tiszta lenvászon konyharuhát terítettem, a szita alá pedig egy mélyebb edényt tettem. A langyos citromos tejszínkrémet beleöntöttem. Amikor kihűlt, porcelántányérral letakartam és másnapig hagytam, hogy a hűtőben lecsöpögjön. A szitában fennmaradó sűrű tejszínkrém pedig a saját mascarpone krém. Gyerekjáték.
(nem, nem olcsóbb mint a bolti és lényegesen rövidebb ideig áll csak el, kb. 5 napot, szigorúan hűtve, de a miénk)
aki kortárs művészetté emelte a camera obscurát
