Na ez is egy olyan nagyon konyhakertes-nyárikonyhás darab, ami úgy látom, minden évben fut ilyentájt. A lényegét a káposzta, a zöldfűszerek és a többi belevaló harmóniája adja. Meleg napokon kifejezetten hűsítő, legjobb ha van ideje egy-két órát pihenni, mielőtt az asztalra adom. Van egy régi nyarakat idéző íze, Terimama simogató és érdes kezének illata, az alföldi kamasz-nyarak napsütéses remegése. A keze, ami már márciusban autóskesztyű barna volt a kertben töltött időtől, amin az örökké hordott opálköves gyűrű különösen izgalmasan csillogott. A gyerekek ízlelése és szaglása még olyan élénk, hogy akár a csombor, akár a lestyán íze, illata is távoltartja őket az ilyen fazekaktól vagy kezektől. Aztán később, ha egyszercsak megérezzük, úgy hull vissza ránk a múlt, mint egy friss nyári paplan, egy esős, júliusi dél után. Visszatérve a gyerekekhez, nyilvánvaló biológiai védőoka is van ennek, úgy mint a megfogant anyukák első trimeszterében tapasztalt erős szaglóérzéknek, ami inkább távoltartja a mérgezőnek vélt élelmiszereket, a szaporodás tökéletesítése érdekében. A Természet csodálatos.
HOZZÁ: 1 közepes fej káposzta, 2 marék gersli, 60 dkg kacsamell (kb. 2 fél), 1 közepes fej vöröshagyma, 1 fél sóban eltett citrom, 2-4 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 1 teáskanál őrölt koriander, 1 zöldpaprika, 1 nagyobb paradicsom, 4-6 szál friss lestyán, 6-8 szál friss csombor, 2,5 dl tejföl vagy sűrű joghurt, 1 evőkanál finomliszt, étolaj vagy kacsazsír a sütőedény kikenéséhez, füstölt só és frissen őrölt virágbors, tejföl, rozskenyér
A káposztát leveleire bontom, a resztlit vékonyan felszeletelem és forrásban lévő, sós vízben kb. 5 perc alatt hajtogathatóvá, félpuhává főzöm. A gerslit szintén, még roppanósra (a főzővizet félreteszem). A kacsamellet, kevés bőrös hájjal együtt, a vöröshagymával, citrommal, majd a leszűrt gerslivel ledarálom. Serpenyőben az egészet átforgatom (amíg színe halvány rózsaszínről, éretté változik), hozzákeverem az őrölt koriandert, sót, borsot, pépesített fokhagymát. Ha kissé kihűlt egy nyers tojással összefogom. A sütőedény alját kiolajozom. A sütőt 220 fokra forrósítom. A káposztaleveleket megtöltöm a húsos töltelékkel és egymás mellé fektetem. A tetejére halmozom az aprókáposztát, a csíkokra vágott zöldpaprikát, a héj nélküli felszeletelt paradicsomot, friss lestyán szálakat és csomborágakat. Felöntöm a gersli főzővizével, hogy majdnem ellepje. A sütőedényt dupla alufóliával szorosan befedem. Kb. félórát hagyom, hogy a forró sütőben összeforrjon, majd további egy óra alatt 185 fokon készre sütöm. Ekkor a fóliát leveszem és a jó kis ízes szaftot-levet hozzákeverem a közben előkészített, liszttel elkevert tejfölhöz, majd visszalocsolom a káposzták tetejére és további 15 perc alatt egybesütöm. A türelmi idő nehéz, belátom, de tényleg akkor a legjobb ha már kicsit visszahűl, ízharmóniát is leginkább és legjobban akkor érezni, ha az étel és a levegő hőmérséklete megegyező. Nem meglepő módon friss rozskenyérrel az igazi, tovább nagy adag hideg tejföllel, frissen őrölt színes borsfélékkel, firss csombor levélkékkel és kevés füstölt sóval. Disznóhúst mostanában már csak akkor eszünk, ha ellenőrizhető tartásból jutunk jóféle mangalicához. Ilyen pedig ritkán van és az is inkább a téli hónapokban, nyáron a bárány, csirkecombfilé, kacsa, borjú jöhet. A félig főtt gerslit azért daráltam hozzá a töltelékhez, hogy a szájban ne csak az íz, hanem a komponens érzetek is harmónikusak legyenek. Nagyobb macera ezt itt leírogatni, mint a konyhában összetenni. Elgondolkodom azon, hogy a világ megengedett sebességnél nagyobbra kapcsolása előtt a képtelen szakácskönyvek pár soros útmutatói segítségével is maradandó ízek születtek és senki nem hozta összefüggésbe a konyhát az egyéni képességekkel, elbizonyalanodással, megfeleléssel. Főzni, táplálni legalább olyan természetes dolog, mint enni, úszni, ágyneműt húzni, locsolni, kapálni vagy bármi, aminél nem jut eszünkbe, hogy képesek vagyunk-e rá. Csak, mert tudjuk és kész.
