A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék. Összes bejegyzés megjelenítése

zöldségeket beszélek

2017. március 19., vasárnap

Végtelen lehetőség rejlik, néhány megmaradt zöldségben is. Főleg hétfőn, ami többnyire húsmentes, hűtős-zsákbamacskás. Abból lesz valami igazi, ami van. Az alappürék szépek. Készülhetnek bármilyen zöldségből, gyümölcsből. Tökéletes ágyai lesznek zöldséges, gyümölcsös, fűszeres raguknak. Jól lehet őket fényképezni is, ami számomra fontos szempont. Egyszerűen szeretem a harmóniát és megörökíteni a pillanatot. Számomra az étkezés, bármekkora, akárhány főre, bármilyen alkalomra, komplett arculat. A pillanatok vagy percek, magam alkotta, harmónikus kitöltése. Ezért fontos az alapanyag, tálalás, környezet, zene, nap-, és évszakok, amiknek hangulatát, benyomásait én határozhatom meg. Szomorúan például nem lehet sütni. Az én kezeimben olyankor nem áll össze a tészta, kifut a tejszín, odakap a hús. Így, nem marad más, mint törekedni a jókedvre, a jóra. Akkor születnek pl. ilyen kis hétköznapi csodák is, mint a tejszínben főtt karfiolpüré, zöldséges raguval, hétfőre, két főre.
HOZZÁ: 1 közepes karfiol (vagy karalábé, fehérrépa, pasztinák, zeller, sárgarépa, batáta, tökfélék, stb), 2,5 dl tejszín, kb. ugyanannyi víz, 1 nagy csipet só, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál kukoricaolaj,  1 közepes cukkini, 1 közepes padlizsán, 2-3 kisebb sárgarépa, 1/4 kaliforniai paprika, 1 karfiolrózsa apró rózsákra szedve, 1-2 teáskanál nádcukor, só
A karfiolt nagyobb rózsákra szedem és annyi vízben amennyi ellepi felfőzöm, majd átöblítem friss vízzel és visszateszem a főzőedénybe. Annyi tejszín és víz kb. egyenlő arányú keverékét öntöm rá, hogy ellepje és közepes hőmérsékleten puhára főzöm. Leszűröm, a vajat hozzáadva botmixerrel pépesítem, szűrőn átpasszírozom, félreteszem. A zöldségeket és a karfiolrózsát lemosom, papírtörlővel szárazra törlöm  (ha vizesen kerülnek a serpenyőbe, párolódni fognak, miközben én majd azt szeretném, hogy hirtelen piruljanak) és apró félcentis oldalú kockákra vagy megközelítőleg kockaformájúakra vágom (az ereket, magokat, kemányebb héjakat, végeket kivágom), majd összekeverem. Ebben van hova fejlődnöm, mármint a szabályos méretrevágásban, a titok egyébként a mennyiség és gyakorlat arányában rejlik. A karfiolt kézzel szétbontom. Serpenyőben felforrósítom az olajat és a zöldségkeverékből annyit teszek bele, hogy kényelmesen rázogatva, hirtelen 1-2 perc alatt át tudjon sülni (ha mindet egyszerre a serpenyőbe tenném, pillanatok alatt levet eresztene és újra párolódna, nem sülne, pedig én ropogós, színét és ízét nem vesztett ragut szeretnék készíteni. A megadott alapanyagokból kétszer fért el a serpenyőben) A serpenyőben hozzáadom a nádcukrot, ami megolvad és karamellizálódik a zöldségeken, majd a sót. Kettejük ellentéte egyensúlyozza ki a zöldségek valódi, sült zamatát. Öszerázogatom, így a keletkező gőz felszáll. Mindez tényleg két percen belül történő reakció, ha a zöldségkockák mérete, az olaj hőmérséklete, a serpenyőbe tett mennyiség és az odafigyelés megfelelő. A meleg karfiolpürét, a humuszhoz hasonlóan rendezem el egy lapos tálon, evőkanállal alakítok mélyedést benne, amibe a zöldséges ragut teszem. Olívaolajjal meglocsolom és nagyszemű sóval díszítem.  


Valójában innen egyszerűen elszabadul ez a történet. Ez a zöldségragu mehet tésztára, elkeverhetjük főtt bulgurral, kölessel, kuszkusszal, bármilyen rizzsel, rizstésztával, polentával. Tehetjük natúr, sült csirkemell tetejére, sajtszósszal leöntve, sonkatekercsbe, pizzatésztára, tortillába tekerve, melegszendvicskrémnek, sajtkrémmel keverve egy kiflibe uzsonnára, zöldsalátához adva, quiche tölteléknek, rétestölteléknek, omlettekbe, frittatába, krémlevesek tetejére, lehet önálló köret, balzsamecettel és apróra vágott gyöngyhagymával saláta, kerülhet húsmentes és húsos burger-be, tölthetünk vele tojást, gombát, adhatjuk hal mellé majonézzel keverve. Tovább lehet ízesíteni friss petrezselyemmel, bazsalikommal, korianderzölddel és zöldcitrommal, apróra vágott szárított paradicsommal, negyedelt, magozott olivabogyóval, mandulaforgáccsal, pirított fenyőmaggal, fűszeres kenyérmorzsával és további ötleteket is örömmel várok...

vágótechnika


Morzsa-jelek

2016. március 22., kedd

Alap, hogy a megmaradt bio vagy adalékmentes kenyeret szárítva - darálva morzsaként újrahasználom. Ugyanígy járok el kalács, kifli, piskótalap, beigli és társai esetén is. A nemes alapanyagokra visszatekintő közelmúlt a titka a legfinomabb kalácspudingnak, rántott csirke panírnak és máglyarakásnak. Olyan egyszeri, mindig más élmények, amik örökre beégnek ízreceptoraink memóriaegységébe. Következik egy egyszerű, gazdag, gyors, forró leves. Kerti munkákat érdemes vele megkoronázni, de bátran asztalra teszem ízvadász vacsoravendégeknek is.
HOZZÁ: 2 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál vaj, 20 dkg bio rozskenyér morzsa, 1 teáskanál köménymag, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis, bio citrom reszelt héja, 1 azaz egy 4 cm-es póréhagymadarab, 1 mokkáskanál őrölt szegfűbors, 1,2 l zöldség alaplé, 1 dl tejszín, 30 dkg bőrnélküli lazacfilé, parmezánforgács, füstölt sópehely, frissen őrölt bors


 A felforrósított olaj-vaj keverékre dobom a köménymagot, a morzsát és az összezúzott fokhagymát, majd a reszelt citromhéjat és a szegfűborsot. Közepes hőmérsékleten 1-2 perc alatt átpirítom, anélkül, hogy megégjen. ➋ A felforrósított zöldséglé felét fokozatosan hozzáadom, majd botmixerrel krémesre mixelem, majd a maradék a zöldséglé másik felét is hozzáöntöm. Átszűröm, újraforralom, mehet hozzá a só&bors. ➌ A lazachúst leöblítem, papírtörlőn leszárítom, kb 2 cm-es kockákra vágom, kevés olivaolajon, serpenyőben 2 perc alatt körbesütöm. ➍ A forró levest előmelegített tányérba szedem, tejszínnel felélénkítem, a lazackockákkal és parmezánforgáccsal gazdagítom és kevés füstölt sópehellyel ízesítem.
- és amíg a forró levest kanalazom, újra és újra meghallgatom Mr. Armstrong dalát...


ŐSZI TÜZEK

2015. október 8., csütörtök

Volt egy kiskalácsom, rengeteg frissen szedett almám, dióm. Hűvösödik és kezdődő füstös őszillatot érzek. Már itt-ott fellobbanó tüzes színek. Eljött a máglyarakás ideje.



HOZZÁ: 1 kiskalács (megteszi a kifli is), 0,4 l tej, 1 csipet só,  4 tojássárgája - 2 evőkanál nádcukor, 4 alma, 8 evőkanál darált dió - 2 evőkanál nádcukor, 4 evőkanál baracklekvár, 4 tojásfehérje - 16 dkg porcukor -1/2 citrom leve

A szikkadt kalácsot vékony szeletekre vágom. A tojásokat szétválasztom, a sárgákat 2 evőkanál nádcukorral egy lábasban fehéredésig keverem és hozzáöntöm a meleg tejet. Forrásig melegítem, anélkül, hogy a tojás kicsapódjon, majd nyakonöntöm a kalácsszeleteket és állni hagyom. Az almákat hámozom, magházukat kiveszem és vékony karikákra szelem és a cukrozott dióba forgatom. Egy kisebb jénait kivajazok. A felpuhult kalácsszeleteket fektetem először le. Erre teszem a diós almát. Baracklekvárt csurgatok rá. Fóliával lefedem és kb. 20 percig  185 °C-on elősütöm. A tojásfehérjét csak most verem fel kemény habnak a porcukorral és a citromlével és az elősütött rakásra simítom. 150 °C-on további 20 percig sütöm, majd a sütővel együtt hagyom hűlni, hogy a hab ne essen össze (4 hab egyébként sem sok - összeesett). Legalább félórát pihentetem szeletelés előtt. Különben másnapra érnek össze igazán az ízei, ha marad belőle.


Egy marék ez+az mennybemenetele

2015. szeptember 20., vasárnap

Esik az eső, zölden tombol még a kert. Találtam leszedésre könyörgő almákat, felszedésre imádkozó diókat, egy csokor nagyotmondó legényfogó rózsát és egy marék friss színes mángoldot. A sikítozó zöldfűszerekre rá se mertem nézni. A birsalma még készülődik, a Spanyolcsiga Armada kajánul tobzódik a paradicsomi állapotokban. Na, mi legyen a mángolddal? Ha-haaa, találok a hűtőben egy marék oliviabogyót és ugyanannyi pirított fenyőmagot is. A mángoldot leöblítem, apróra vágom, meg egy nagy fokhagymagerezdet is hozzá, az oliviabogyót magozom, csíkokra szelem, vagy egy deci oliviaolajat is hozzáöntök - gyümölcsös ízű, női fajtából -, a pirított fenyőmag sem marad ki, mind mehet bele abba a kiflibe* aminek testét gyorsan összegyúrom. Húúú, mi lesz ebből...

... aztán kisütött a nap. 
*185 fokon sütöm, hogy az ez+azok ne égjenek meg.   oliviabogyó, oliviaolaj = olívabogyó, olívaolaj