GONDOLATAIM A LECSÓ KÖRÜL

Ki és hogyan szereti a lecsót? Például én, aki sokféle, színes paprikával készítem, a hagymát nagyobb kockákra vágva hagyom, a paradicsom héját mindig lehúzom, pici nádcukor kerül bele és piros és füstölt paprika is. Néha kolbászkák. Néha nem. Szinte csak lepirítom, nem főzöm rommá, roppanak a fogam között a színesek. Gyereknek a vajas kenyérre kanalazva, kamaszként rizzsel vagy tarhonyával, pár éve pedig, hogy felnőttem, néha már tojással is. Azt először kicsit lesütöm, úgy kerül rá a forró lecsó és marad meg mindkettő állaga méltóságban. … és ki ne maradjon a szaft tunkolása tépett fehér kenyérbéllel. Szeretem a lecsót. Szabad és színes íze cigánytánc a tűz körül.

A palacsintáról

Amit biztosan mindenki készít, szerte a nagyvilágban és mindenkinek tuti saját receptje van hozzá az a palacsinta. Ezért én csak annyit fűznék hozzá, hogy a szódás-, vajban sütős-, lisztmentes-, tojásmentes-, tejmentes-, cukornélküli-, sós-, édes-, olaj nélküli-, gazdag-, diétás változatokon és ezek hatványain túl az én kis titkom nem a hozzávalókon múlik, hanem a jó öreg időn és hőmérsékleten. Az én konyhám palacsintájának titka, azon tényt felülmúlva persze, hogy liszttel, tojással és zsíros tejjel készül, némi szódával ha van épp itthon és kevés a tej, a SZOBAHŐMÉRSÉKLET vagy afölött kicsivel. Ha tehát gyorsan összedobok bármilyen palacsintát, a folyadék legyen langyos, a száraz anyag része úgyis épp annyira hűti vissza, hogy pont tökéletes legyen. Majd várok. Minimum 20 percet a tészta bekeverés után, hogy mindenki jól megismerhesse egymást és csapatként a legjobbat tudják kihozni magukból, nekem, nekünk, nektek. 

Aki mégis szeretné az én receptemet, kérje el, küldöm örömmel, szeretettel.

Egy ízemlék nyomában

Sokakkal ellentétben jó emlékeim vannak az általános iskolai ebédekről. A klasszikus piskóta és csokiöntet kombó, a tejberizs kakaószórással, a spenót egész keménytojással (amit egymás tányérjába szájjal lőttünk), a tarhonyás és a rizses hús és mindenek felett a csúcson a Császármorzsa. 

Most mégsem az iskolai császármorzsa receptje következik. Az csak úgy jött a képbe, hogy a császármorzsát ott szerettem meg. Mivel megszerettem, később otthon is többször elkészítettem. Nekem ízlett, a szüleim meg azon vitatkoztak, hogy Mimi szerint a bécsi császármorzsában nincsen gríz, Apu szerint az erdélyi császármorzsában meg nincsen liszt. Az ízemlék kutatásom is valahol még a XX. században kezdődött és nem a konyhában. Anyuék polémiáján felbuzdulva kezdtem gondolkodni az erdélyi családi múltam konyháján. Terimama emlékei sokat segítettek, bár az ő édes ételeit nem szerettem. Legtöbbször puliszkát főzött, nyakon öntötte forró tejjel és cukorral, néha lekvárral is, vagy serpenyőben, zsíron átforgatta, fahéjas porcukorral hintette. Volt tejleves is, attól még irtóztam is. Sütött lepényeket is, de az meg nem tartozik most ide. Az évek alatt nemcsak a morzsa finomodott, hanem a gondolkodásom is. Rájöttem, hogy egyszerűsítenem kell. Azon túl, hogy egy darabig a lisztet vegyítettem a búzadarával, és vágyakoztam egy olyan íz után, amit én soha nem éreztem, már tudtam, hogy először meg kell találnom hozzá azokat az antropológiai körülményeket, amelyek az adott korra és alapanyag feldolgozásra jellemzőek voltak. (remélem valamelyik életemben antropológus is leszek) Apai nagymamám Erdélyből érkezett népes családjával Budapest mellé, a II.VH. után. Családja tartott disznót is, télen gyakran morzsoltunk kukoricát, amit ledaráltunk és forró vízzel elkevertünk, ezt adtuk a malacoknak. Szerettem az illatát. A finomra őrölt kukoricadarából pedig készült a puliszka. Sosem ettem belőle. Nagymamám nem készített császármorzsát sem, arról Apu mesélt. Hogy gyerekkorában péntekenként nem ettek húst, hanem böjti bableves volt császármorzsával. Szerintem csütörtökön és szerdán sem volt hús. A szükség szerinti élet és a természettel való harmónia alakította a konyhát, ami így végtelenül gazdag volt. Zsírral főztek. Sosem volt maradék. Abból készültek a legfinomabb ételek, esetleg aludttejes puliszka tojással habosítva, cukrozva, kemencében vagy vaskályhán sütve, összetörve.  Ez lehetett talán az őse annak a császármorzsának aminek ízét Apám olyan sok éven át kereste. Ugyanarra az ízre rátalálni sok év távlatából inkább illúzió. Ízlelőbimbóink születésünk pillanatában vannak a csúcson, ekkor a legérzékenyebbek. Ízlelésünk valójában nem finomodik az évek során, hanem érzékenységéből veszít. Ezért szeretjük meg később a gyerekkorban utált olivabogyót, csípős paprikát és fűszeres ízeket. Így sosem érezhetjük már ugyanazt az ízt amit hajdanábandanában, viszont emlékeinkhez kapcsolódó érzéseink segítenek egyensúlyba hozni az ízlelés és emlékezés mérlegét. Most azonban azt gondolom megállapodhatok. Megtaláltam. Színe, íze, állaga tökéletes egyensúlyban van... és ezt a harmóniát, még másnap sem veszíti el. Így, olyan sok év kisérletezés után elérkezett a bizonyosság és vele a pillanat, hogy a mi császármorzsánk végleges receptjét megírjam. Ennél jobb az én életemben már nem lehet.  

HOZZÁ: 6 dl 3,5% zsírtartalmú biotej, 4 evőkanál búzadara, 2 evőkanál finomra őrölt kukoricaliszt, 3-4 csipet só, 6 evőkanál kristálycukor, 6 tojás sárgája és habja, 1 kezeletlen citrom reszelt héja, 2 evőkanál kacsazsír, 1 marék apróra vágott, aszalt sárgabarack

➊ A sütőt 190 ℃-ra kapcsolom. ➋ A búzadarát, kukoricalisztet, sót egy nagyobb tálban összekeverem. ➌ A tejet felforralom és a száraz keverékekre öntöm, átkeverem. ➍ A tojásfehérjéből kemény habot verek, a sárgákat a cukorral és a citromhéjjal fehéredésig krémesítem. Előbb a sárgakrémet, majd a tojáshabot adom a grízes keverékhez. ➎ Egy közepes tepsibe teszem a kacsazsírt,  sütőben felforrósítom, ráöntöm a tésztakeveréket. Amint megemelkedik és pirulni kezd, kiveszem és villával összetöröm. Visszateszem a sütőbe és kb. 12 perc alatt készresütöm. ➏ Hozzákeverem az apróra vágott sárgabarackot és tálalásig még forrón, légmentesen lefedem. /a visszacsapódó gőztől marad majd puha de morzsás/ ➐ Porcukrot szitálok rá és jöhet a baracklekvár is. 

Ha ízemléket keresel, szólj...

Memory

A memóriám egyre romlik, így nem emlékszem hol olvastam a thai mogyorós öntet receptjét, ahol pár hozzávalóból készült egy rém egyszerű krémes mártás. A mogyoróvaj sem túl gyakori nálunk, viszont a rossz emlékezetem ellenére még élénken él bennem, amikor húsz éve először kóstoltam Kanadában. Nyelvtanárunk, Jeff áradozott kedvenc gyerekkori sportszeletéről és nagyon bután néztünk rá az első falat után. Irtó sós és irtó édes, ragacsos bikinigyilkossal küzdöttünk és sok-sok évig eszembe sem jutott, amíg ki nem derült, hogy a kisebbik fiam kedvenc csokija. Hogy, hogy lett az, arról sajnos nincsenek emlékeim.

Minden fejben dől el, ezért először hagytam megnyugodni az elmém, hátha a lázas kutakodás után hirtelen mégiscsak bevág, hol találom az eredeti receptet, de nem történt semmi. Csak annyi, hogy gondoltam most már nem várok tovább.  Úgyhogy ennyi blabla után itt az én mogyorókrémes receptem. 

Először és nem utoljára készítettem el, az biztos.

HOZZÁ: 3 evőkanál Reeses vagyis Hershey's mogyoróvaj (bármilyen márkájú jó szerintem), 3 dl kókusztej, 2 evőkanál almaecet, fűszerpaszta: 1 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 4 újhagyma felkarikázva, 1 evőkanál korianderzöld, 1 mokkáskanál koriandermag, 1 mokkáskanál  köménymag, 1 mokkáskanál őrölt csili, citrombors, só, 2 evőkanál víz. A fűszerpasztához az olajon átforgatom az alapanyagokat, felöntöm a vízzel és összeforralom, botmixerrel pürésítem és rászűröm a kókusztej,  mogyoróvaj, almaecet keverékre. Közepes hőmérsékleten az egészet összeforralom kb. 5 perc alatt.  

A csirkéhez, 2 tanyasi csirkemellfilét összevágok, kávéskanál sáfrány, 1 evőkanál kukoricacsíra olaj, citromos só, citrombors keverékében megforgatom. forró serpenyőben kisütöm. Az, hogy rizs passzol mellé nem kérdés, viszont legközelebb több zölddel fogom kiegészíteni, kevés vajon átforgatott mángold vagy pak choi fogja szebbé tenni. Most újhagyma karikákkal, őrölt - sótlan - pörkölt mogyoróval és kókuszcsipszel cicomáztam. 

4-en ettük. Mogyoróvajat, Reeses csokit a Culinarisban és az Angol élelmiszerboltban lehet általában kapni. A kis légy bátortalanul továbbrepült. Te, hogy állsz a mogyoróvajjal?

A sonka, tojás, retek, torma szülinapja

A húsvéti sonkázás pont olyan mint az újévi lencsézés. Kb. kedd az a nap, amikor már nem is udvariaskodom, kerekperec kimondom, elegem van a sonkatojásretektorma kvartettből. Na de addig! A családunkban a Húsvét két reggeliből és egy bárányozásból áll és abból, hogy sose felejtek el gyömbér vagy fügelekvárt venni vagy főzni a sonka mellé, tojást festeni, barátokat várni és látogatni és örülni a tavasznak. Főzöm a sonkát, a vízébe mindig teszek szegfűszeget, sütöm a kalácsot, mert a kalácsmorzsából készül a legfinomabb kalácspuding, ami mellé kötelező a málnalekvár, a tojáskrémből sem hiányzik a citromhéj, reszelem a tormát és párolok mellé almát is, a báránycombhoz keverem a mustáros mézet, mert a sós, édes, savanyú és csípős is jóbarátok a konyhámban. Boldog húsvéti hancúrozást mindenkinek!

Hétfő van, blogger lettem

A blogindításról eszembe jutottak gyerekkorom nyarai. A nagymamám strandtáskájában mindig volt kisrádió, amit élvezettel szereltem szét, hogy a benne lévő kis színes paneleket csodálattal nézegessem, a működés megértésének minimális vágya nélkül. A technikához való viszonyom azóta se változott, ez visszavonhatatlanul és teljesen egyértelműen kiderült az elmúlt hetekben. Ezért továbbra is szeretnék azzal foglalkozni, amit a legjobban szeretek. Olyan ételeket készíteni, ami emlékeket hív elő, vagy emlék lesz. Eredeti alapanyagokat felkutatni, újraalkotni. Tradíciókat életben tartani, kulináris trendeket jósolni, gasztroetimológiával játszani. Lehet, hogy közben még megtanulom azt is, hogyan működtessek egy blogot, szeretettel, Diana

képek forrása: rádió, march