Hétfő van, blogger lettem

2014. március 3., hétfő


A blogindításról eszembe jutottak gyerekkorom nyarai. A nagymamám strandtáskájában mindig volt kisrádió, amit élvezettel szereltem szét, hogy a benne lévő kis színes paneleket csodálattal nézegessem, a működés megértésének minimális vágya nélkül. A technikához való viszonyom azóta se változott, ez visszavonhatatlanul és teljesen egyértelműen kiderült az elmúlt hetekben. Ezért továbbra is szeretnék azzal foglalkozni, amit a legjobban szeretek. Olyan ételeket készíteni, ami emlékeket hív elő, vagy emlék lesz. Eredeti alapanyagokat felkutatni, újraalkotni. Tradíciókat életben tartani, kulináris trendeket jósolni, gasztroetimológiával játszani. Lehet, hogy közben még megtanulom azt is, hogyan működtessek egy blogot, szeretettel, Diana














képek forrása: rádió, march

3 megjegyzés: