A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zsemlemorzsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zsemlemorzsa. Összes bejegyzés megjelenítése

NUDLI

2016. december 5., hétfő

Csak amolyan melléktermék lett, a megmaradt szilvásgombóc tésztát nyújtottam ki és csapkodtam szét darabokra, aztán forrásban lévő, sós vízben gyorsan kifőzve, vajas pirított morzsában megforgatva, porcukorral hintve, baracklekvárral csurgatva, gyorsan fotózva, forrón tálalva,  --- már el is tünt… 
HOZZÁ: inkább arányokat írok - 1/2 kg áttört, héjában főtt burgonya, 1 szobahőmérsékletű tojás, 25-30 dkg liszt, 1 evőkanál vaj. Mindezeket jól összedolgozom (amint a krumpli kézmelegre hűlt), ha szükséges adok még hozzá lisztet, kinyújtom kb félcentis vastagságra, majd késsel 2-3 cmes téglalapokra szétcsapkodom. Addig főzöm, amíg feljönnek a víz tetejére. Leszűröm, nem öblítem le. Jöhetnek a variációk is, túróval és tejföllel, sült szalonna morzsával, fokhagymás vajban forgatott spenótlevelekkel és juhturóval, mákkal, vajjal, mézzel, cukrozott dióval, szilvarösztivel, vajjal, ki hogy szereti. Ki, hogy szereti? 



eszelős nyári ebéd

2014. június 30., hétfő

Tisztára rákfarkak nizzai mártással, de nem lehet az, mert se rák, se nizzai mártás nincs benne. A friss rántott tök kaporszósszal különben is sokkal - sokkal több. Nyárikonyha emlék, falvédő betűzés, örök június, tojáskeresés, kaporszedés, enyém az első roppanós forró, fújós falat és a hideg utolsó is ...




HOZZÁ: zsenge főzőtök, más néven spárgatök (nem, nem vajtök ahogy mostanában sokan hívják, a vajtök sárga húsú sütőtök féle) liszt, tojás, zsemlemorzsa, a sütéshez kukoricaolaj, sópehely

A RÁNTOTT TÖKHÖZ a tököt lehámoztam, belsejét kanállal kivájtam, 1 centiméteres cikkekre vágtam. Lisztbe, tojásba, házi zsemlemorzsába forgattam és forró olajban (amennyi ellepi), aranyszínűre sütöttem. Utólag sóztam, hogy ne engedjen levet. Így kívül roppanós, belül krémes maradt.

HOZZÁ: 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 5 dl tej,  nagy marék megmosott, szártalanított kaporzöld, só, citrombors, cukor

A KAPORSZÓSZHOZ  A vajon a lisztet megfuttattam, a tejjel felengedtem, összeforraltam, hagytam besűrűsödni, az apróra vágott közönséges kerti kaporral, sóval, citromborssal és cukorral ízesítettem. Az egészet selymesre és nagyon zöldre turmixoltam.

A frissen sült tökfarkakat a kaporszószba tunkoltam. Hokedlin ülve, evőeszköz nélkül jó eszegetni, hogy minden ujjunkat nyalogathassuk utána. Egy pohár zöld veltelini fröccs passzol mellé.