Más
konyhákban bizonyára van általánosan elfogadott és sokak által használt neve,
családom női ágán viszont a Cilit visszük és esszük tovább. Cili, mint az egyik üknagymama, akitől Sári, a dédmamám a receptet kapta, valamikor háborúkban, boldog
békeidők teremtésére. A Cilit nem csomagolnám bringatúrához, futóverseny
bemelegítéshez, kerti munkához sem. A Cili álmos délutánra való, kissé
borús időre, fényképalbum vagy régifilm nézegetéshez. A Ciliben állandóság van,
az állandóságban biztonság, a biztonságban nyugalom, a nyugalomban időtlenség.
Így egyszer csak eljön a Cili ideje, amihez már
valódi a spájz, olyan aminek sok éve rakják a polcait évszakokkal,
ízemlékekkel, ahol a hátsó polcon türelmesen várakoznak a legjobban bújkáló és
legfinomabb lekvárok. Vagy legalább kerítsünk egy nagymamát, aki mindezek
birtokában van. Aztán
miközben eszem, érdekes de beugrik egy régi vasárnapi tévézés, délutáni
Deltával, heti pörgettyűs műsorajánlóval, rokonokkal, barátokkal.
CILI
hozzá:
50 dkg liszt, 25 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 2 tojás sárgája, 1 egész tojás, 1
kezeletlen citrom héja és leve, 1 evőkanál rum, 1 sütőpor,
töltelék:
1 üveg szilva-, ribizli-, vagy málnalekvár, 20 dkg darált dió, 10 dkg kristálycukor
Összegyúrom, kétharmadát kinyújtom, kivajazott, lisztezett, sütőpapírral fedett tepsire teszem, megkenem a lekvárral,
megszórom a cukorral összekevert dióval. A maradék tésztából rácsozom, 180
fokon készre sütöm.
Ha sikerül elrejteni, 3-4 napig eláll. Ahol sikerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése