… hogy, milyen itt a mostban a meggyleves? A koranyár ajándéka. Csábító. Színes. Játékos. Élénkít. Hűsít. Sosem laksz vele jól. Fanyar. Érett. Az ízét sokáig őrzi a szád. Többször megkívánod. Édes. Szeretsz visszagondolni rá. Felidézi a környezetét is. Hazaérkezést egy régi nyári táborból. A nyári délutáni uszodázás előtti uzsonnát. A fehér kőporcelántálat, amiben a damaszttal borított étkezőasztalra kerül. Ez a pillanat most megidézi a falon lévő nagyórát. Annak a hangját. Az asztalhoz űlést pontosan félkettőkor. Tél felé kanyarodnak a gondolataim. Dédmama decemberben hagyta itt a világot. Másnap az óra félkettőkor leesett a falról. Utána sokáig nem ettünk jót, jelenléte és irányítása nélkül üres maradt a gőzölgő anyag és különös módon megkedveltük azokat a nem szeretett ízeket is, amik miatt rituális párbeszédeink évről évre, hasztalan megismétlődtek. Mert sokféle étel miatt fordultam el a hétköznapi asztaltól. Minek a kelkáposztafőzelék, meg a mindenféle morzsás, büdös, párolt zöldség (ez friss karfiol, kelbimbó), sertésből pörkölt, zöldbab brrr, amit egyébként szerintem mindannyian, mindhárom együtt élő generáció utált. De Sári, amikor ennek hangot adtam, sztoikus nyugalommal minden évben csak annyit felelt: ilyet is kell enni. Vita nélkül. Ezt a tradíciót ügyesen sikerült kikerülnöm, hedonistán és szerelemből uralom a konyhát, olyat eszünk amitől szárnyra kap a fantáziám, amit szeretünk, amitől összefut a nyál a szánkban, amire vágyunk, amiért nem feláldozzuk az időnket, hanem amiért érdemes az időt tölteni. Komoly luxus ez. Magában hordozza az étel-élet tiszteletét, a hálát, a részletekre odafigyelést, a reményt arra, hogy sejtjeink mint a gondos kamra megőrzik majd a végtelen információk legjavát, hogy egyszer valamikor az időben, valamiért, valahol, talán valakiért, mint egy kiborult kis titkos fűszertartó újra megmutassák az idő által konzervált esszenciát. Nyár van.
HOZZÁ: kb. 1 kg érett, nagyszemű meggy, 1 nagy kezeletlen citrom leve és hámozott (nem reszelt) héja, 5 evőkanál nádcukor, 1 rúd vanília belseje, víz, 3 dl tejföl. A meggyet leöblítem, magozom és abba a lábasba teszem, amiben főzni fogom. Megszórom a cukorral és rálocsolom a citromlevet. Lefedem és szobahőmérsékleten hagyom állni legalább 2 órát, hogy levet eresszen. Akkor jó, ha a cukor, a meggy saját leve és a citromlé teljesen keveredik az idő és az anyagok által. Hozzáteszem a vaníliát, a citromhéjból két-három darabot (a maradék citromhéj mehet sóba vagy cukorba vagy ecetbe, olajba) és annyi vizet, amennyi a meggy duplája. Közepes hőmérsékleten maximum 10 percig főzöm, majd teljesen hidegre hűtöm. Kiveszem belőle a citromhéjat. A tejfölt pár merőkanálnyi meggylével simára keverem és sűrű szűrön átcsorgatva a leveshez adom. Ha szükséges, utánaízesítem. Jól lehűtöm. Nem igényel se lisztet, se más sűrítőanyagot, ha a tejföl elég sűrű és zsíros. Nem hiányzik a bolondítás sem tejszínhabbal, vagy tél ízű fahéjjal és szegfűszeggel. Az egyetlen amit talán elbír egy kis friss lila bazsalikom és a zene. Így, nálam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése