Legalább tíz napja készülök a sütőtök parféra. Már annyi mindent kitaláltam hozzá. Kóstolgattam alapanyagokat, kigondoltam ezt-azt. Ízeket és színeket párosítottam, textúrákat próbálgattam. Átnéztem a parfé történetét, országonként a készítés módját és vettem egy kisebb fagyigépet is. Viszont a sütőtökpürét azt bizony megint elhasználtam. Ezt a kis kitérőt különben egyáltalán nem bántam meg, sőt. Annyira tökéletesen őszi és annyira finoman megfogant íz lett, hogy ezt mindenki készítse el, aki ujjongani akar és elkápráztatni szeretne. Vagy egyszerűen csak éhes és kevés ideje van (kb. 20 perc alatt kész). Igazán nem tudom milyen nevet adhatnék neki magyarul, az angol viszont már megszületett , egyszerűen ez a Dumpkin noodle -------> akinek van ötlete a fordításra, írja meg.
HOZZÁ: 30 dkg kacsacomb hús (vagy bőr nélküli kacsamell) vékony csíkokra vágva, 1 evőkanál olíva olaj, 2 gerezd összetört fokhagyma, só, bors, 3-4 evőkanál juharszirup (helyettesíthető 3 evőkanál méz és 1 teáskanál frissen lefőtt kávé keverékével), 1 teáskanál reszelt gyömbér, 1 mokkáskanál csili paszta, 1 mokkáskanál ázsiai citromfű paszta (ha nincs, akkor sincs világvége), 3-4 evőkanál szójaszósz, 3 dl sütőtökpüré, 25 dkg ázsiai tojásos tészta (vagy rizstészta)
A sütőtökpüré már tegnap elkészült (A tököt egyben sütöm, majd magozom, húsát pürésítem, szitán áttöröm és általában 2-3 dl adagokban fagyasztom, vagy rögtön frissen használom). A tésztát épphogy felforrt sós vízbe tettem. Nem szükséges főzni, fedő alatt 5 perc alatt megpuhult, leszűrtem, félretettem. Felforrósítottam egy serpenyőt, beleöntöttem a főző olívaolajat (nyilván jó hozzá a hagyományos étolaj, mogyoróolaj, kókuszzsír, kacsazsír is). A szobahőmérsékletű kacsahúst vékony csíkokra vágtam és a serpenyőbe tettem. A hőmérsékletet visszavettem közepesre és a húst hagytam átsülni az egyik oldalán, anélkül, hogy kevergettem volna. Amikor átsült (kb. 3 perc), megfordítottam ugyanez jött a másik oldalon. Ezután sóztam, borsoztam, hozzáadtam a fokhagymát, gyömbért, citromfüvet, juharszirupot és csilit. (közben már lehet keverni, a húsban lévő víz ennyi idő alatt már elpárolgott illetve a körbepirítás miatt a hús belsejében maradt) Amikor a juharszirup kissé karamellizálódott a húson, hozzákevertem a szójaszószt is, majd félrehúzva a forró lapról (elektromos lapon főzök, jobb lenne a valódi tűz és a wok, de az nem volt) a kacsahúst áttettem egy másik edénybe. A visszamaradt fűszeres pecsenyeléhez kevertem a sütőtökpürét és összeforraltam. Most jön, ami mindig: kóstolok, ízlelek, igazítom az ízeket az elképzelésemhez, ízlésemhez. + só, + juharszirup, még egy kis gyömbér vagy csili? Törekszem a harmóniára. Érezni és hagyni magunkat kicsit az érzékeinkre bízni. Végül a leszűrt tésztát a sütőtök jus-höz (zsü) kevertem, tetejére a forró kacsát tettem. Igazán mennyei! Tökéletesen passzol hozzá még friss korianderzöld, spenót-, vagy mángoldlevél, forrázott kínai kel, pirított bordáskel is.
Mostanában írok variációs lehetőségeket arra az esetre is, ha valamelyik alapanyag nem lenne kéznél. Kérdezősködtem kicsit, mi az ami eltántorítja az embereket a főzéstől, mit éreznek pl. akadálynak, szakácskönyvet, magazinokat olvasgatva. Meglepő, hogy micsoda gátakat képes emelni, ha egy-egy recept akár egyetlen (valójában lényegtelen) hozzávalója hiányzik, esetleg a sütéshez megadott edények, vagy azok méretei nem állnak rendelkezésre. Ennyi elegendő is ahhoz, hogy aláássa az önbizalmat, kísérletezőkedvet és inkább letegyenek új receptek kipróbálásáról és visszatérjenek a megszokott és bevált ételekhez, vagy rendeljenek egy pizzát. Pedig egyedivé, lényünk részévé egy elkészült étel azoktól az apró gondolatoktól is válik, amiben eltérünk attól, ahogyan mások elkészítik. Hatalmas szabadság van ebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése