KOTTA

2015. január 25., vasárnap




A TÉLIKÉK pince menüinek összeállításánál a salátákat mindig az utolsó pillanatra hagyom. Hogy éppen mi lesz, azt az aktuális kínálat dönti el, így történt, hogy szombaton reggel rátaláltam egy kis biotökre és a folyamatosan kapható téli salátafélékből is bőven tudtam válogatni a MOM biopiacon. Ez a langyos és karakteres ízű saláta egy komplett ebéd, kevés fehér pirítóssal és egy pohár rizlinggel talán felül tudom múlni a saját összetett mondatom első felét is, de ezek nélkül sem maradt hiányérzetem, sőt... Hmmm, a vizitorma nagyon friss, ropogós és erős érzetet ad, az angolszalonna és a parmezán sóssága, a sütőtök édessége, a toast-os ízű pirított magok és a vinaigrette  - öööö -, egyszerűen nem tudom megfogalmazni azt az összhatást amit ennek a langyos téli salátának az ízkomplexitása ad. Leginkább egy zenekari darabra emlékeztet. Gondolkodtatok már azon, hogy mi a zene? Jó pár éve, amikor szintén nem tudtam kellően megtalálni a szavakat és visszaadni az érzést egy étel készítésével és ízével kapcsolatban, mentőövként jött a gondolat, hogy hát olyan ez az étel mint valami nagyzenekari produkció, tökéletes hangzással. Mondjuk furcsán néztek rám, a magyarázkodásom mégis kíváncsivá tett, hogy mi is az a zene. A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. Többnyire egyetértés van abban is, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata. A zene a befogadás aktusával válik rendezett vagy rendezetlen hangok sorozatából muzsikává. E szónikus képződmények hatása az emberi pszichére, hozza létre a zenei élményt. Ugye, hogy pont olyan mint ételekhez alapanyagok komponálása, majd élvezettel való elfogyasztása?  
LANGYOS TÉLI SALÁTA, HOZZÁ: egy kisebb sütőtök, két marék vizitorma levél és zsenge szár, két evőkanál héjatlan bio tökmag, nyolc szelet pirított angolszalonna, parmezánforgács, csilipehely, citrombors, sóvirág
A tisztított, félcentis kockákra vágott sütőtököt, kevés olivaolajjal megspriccelve, 200 fokon a sütőben félóra alatt kívül ropogósra, belül puhára sütöm, kevés csilipehellyel, citromborssal ízesítem. A tökmagot száraz, forró serpenyőben, közepes hőmérsékleten megpörkölöm, sózom. Az angolszalonnát vékony szeletekre vágom és serpenyőben átpirítom, a vizitormát jéghideg vízben átöblítem, szárvégeit levágom és kisebb darabokra tépem. Az összes hozzávalót könnyedén összeforgatom, lapos tálra rendezem, a parmezánforgáccsal megszóróm, kevés öntettel tovább ízesítem. 
VINAIGRETTE: két gerezd fokhagyma, hat evőkanál olivaolaj, egy evőkanál sherry ecet, egy teáskanál dijoni mustár, egy teáskanál nádcukor. Botmixerrel világos, bársonyos állagra mixeltem. Négyen jóllaktunk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése